Gazdasági válság és fizetőeszközök

A gazdagságról az emberek többségének a pénz-, míg a szegénységről szintén a pénz, valamint az anyagi javak nélkülözése jut elsőként az eszébe.

Ez cseppet sem meglepő, hiszen az utóbbi hónapokban mindenki a gazdasági válságról, a növekvő munkanélküliségről és a bizonytalan életkörülményekről beszél. Kifizetésre váró számlák, fűtési idény, banki kölcsönök és hitelek törlesztése tornyosul mindenkire. Ráadásul a közelgő ünnepekre és az ezzel járó anyagi megterhelésre is gondolni kell. Természetesnek vesszük, hogy a pénz az a fizetési eszköz, amelynek átadásával mindennapi szükségleteink egy részét ki tudjuk elégíteni. A pénz ősidők óta nem más, mint egy csereeszköz, értékkel bíró tárgy.

Modern világunkban hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy őseink nem papírpénzzel és hitelkártyával fizettek. Napjainkban a világ egyes tájain még mindig elterjedtek a természeti fizetőeszközök. Mexikóban például sokáig a kakaóbab volt a pénzgazdálkodás alapja, Izlandon szárított halat, Kínában pedig teatéglát alkalmaztak. De pénzként szolgáltak még a következők: arany- vagy bronzrúd, só, kagyló, különböző állatok tollazata vagy szőrzete, dohánylevél, szárított hús, ruha, kendő, rozmár-, cápa-, bálna fogak, egyes törzseknél pedig a koponyapénzt is alkalmazták. A fémpénz mellett használatban volt még bőr- és szövetpénz egyaránt.

A különböző fizetési eszközök világviszonylatban nagy eltérést mutattak, de a kauricsiga ősidőktől fogva az egyik legelterjedtebb primitív pénz volt. A szükség nagy úr alapon az idők folyamán még az „ehető pénz" is elterjedt. Tény az, hogy a mai civilizált világban jóval nehezebben boldogulnánk a cserekereskedelemmel és a különböző természeti népeknél alkalmazott papírpénzt helyettesítő fizetőeszközökkel. De a gazdasági válság idején bizonyára sokan örülnének egy pénzhelyettesítő rendszer bevezetésének.

A világ egyes tájain még mindig elterjedek a természeti fizetőeszközök